udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2 találat lapozás: 1-2

Intézménymutató: Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem

2005. június 8.

Magyarországon június 7-én megválasztották az új köztársasági elnököt, Sólyom Lászlót, Sólyom László 1942. január 3-án született Pécsett. Jogi egyetemet, majd könyvtárosi képesítést is szerzett. 1966-tól a jénai egyetem jogi fakultásán, a polgári jogi tanszéken tanársegéd volt, s a német polgári jogból is doktorált. 1969-83-ban az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében, 1970-75-ben az Országgyűlési Könyvtárban tudományos kutató, 1983-tól az ELTE jogtudományi karának polgári jogi tanszékén egyetemi tanár. 1989-től az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, 1990-1998 között az első elnöke volt. Sólyom László 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, s 2002-től az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem egyetemi tanára is. Kezdettől fogva részt vett a Duna mozgalomban. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórumnak alapító tagja, 1989-ben elnökségi tagja volt. Tevékenyen részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában. Sólyom László, az ellenzék jelöltje nyerte az államfőválasztást – jelentette be Mandur László, az Országgyűlés elnöke. „Pártokon kívül álló jelöltként választott meg az Országgyűlés” – mondta Sólyom László. /Sólyom László a Magyar Köztársaság megválasztott új elnöke. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 8./

2006. július 7.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem végzős diákjai kimagasló eredményeket értek el az államvizsgán – tájékoztatott dr. Szilágyi Pál, az intézmény rektora. A sikeres államvizsgák különösen fontosak az egyetem számára, mert jelenleg a Sapientia nem rendelkezik végleges működési engedéllyel. E dokumentum megszerzésének egyik feltétele, hogy az államvizsgára jelentkező diákok ötven százalék plusz egy diák arányban tegyék le az államvizsgát – mondta a rektor. Dr. Dávid László, az EMTE rektor-helyettese közölte, hogy a hallgatók messze túllépték a minimális küszöböt. Dr. Tonk Márton, az EMTE természettudományi és művészeti karának dékánja beszámolt arról, hogy idén az egyetem Kolozsváron indít Nemzetközi Kapcsolatok szakot is, mellyel az európai intézmények működtetéséhez szükséges hivatalnokok gyakorlati képzését célozzák. Ennek érdekében már fel is vették a kapcsolatot a Babes–Bolyai Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, valamint az Andrássy Gyula Egyetem professzoraival. Tonk még elmondta, hogy a Sapientia kolozsvári ingatlanállományát szintén bővíteni szándékoznak egy újabb épülettel. /P. J. A.: Bővül a Sapientia. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./


lapozás: 1-2




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék